image_pdfimage_print

Felhívás

Felhívás

Felhívom a Tiszaigar Község Önkormányzatának közigazgatási területén lakó-, avagy tartózkodási hellyel rendelkező, bölcsődei ellátásra jogosult* gyermekek szüleit, illetve más törvényes képviselőit, hogy az ellátás biztosítására irányuló esetleges igényeiket az önkormányzat alábbi elérhetőségeinek bármelyikén legkésőbb 2017. április 15-éig Tiszaigar Község Polgármesteréhez címezve írásban jelezni szíveskedjenek.

Tiszaigari Közös Önkormányzati Hivatal

5361 Tiszaigar, Dózsa György út 19.

tiszaigarph@foldesinet.hu

*Gyermekek – bölcsődei elhelyezés formájában biztosított – napközbeni ellátása keretében életkornak megfelelő nappali felügyeletre, gondozásra, nevelésre, foglalkoztatásra, valamint étkeztetésre jogosult a húszhetesnél idősebb gyermek, amennyiben szülei, törvényes képviselői munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő program-, illetőleg képzésbeli részvételük, nappali rendszerű iskolai oktatás, nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás keretei között vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányaik, esetleg 11betegségük miatt ellátásáról nem tudnak gondoskodni, továbbá a fejlődése érdekében folyamatos ellátásra szoruló, egyedülálló vagy időskorú személy nevelésében álló, illetve a szülő, törvényes képviselő szociális helyzetére tekintettel ellátásban nem részesülő gyermek, amennyiben

1. harmadik életévét
1.1. január 1-je és augusztus 31-e között tölti be, az adott év augusztus 31-éig,
1.2. szeptember 1-je és december 31-e között tölti be, a következő év augusztus 31-éig;
2. óvodai nevelésre nem érett, negyedik életévének betöltését követő év augusztus 31;
3. sajátos nevelési igényű, a hatodik életéve betöltésének évében augusztus 31-éig.

A dokumentum letölthető innen:
http://news.tiszaigar.eu/kozerdeku-adatok/hirdetmenyek/

Felhívás!

melegedő

Tisztelt Lakosok!

A meteorológiai előrejelzések alapján a hétvégére rendkívül hideg idő várható a térségben. A közeledő fagy miatt szeretném felhívni a lakosság figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek az ingatlanaikon található vízóra berendezéseikre, tegyék meg a szükséges intézkedéseket a fagyással járó károk (pl. csőtörés, elfagyás stb.) elkerülése érdekében! Ebben az időszakban kérem fokozottan figyeljenek állataikra! A szabadban tartott állatok itatóját rendszeresen ellenőrizzék, illetve intézkedjenek fajtájuknak megfelelő biztonságos elhelyezésükről. A hidegre való tekintettel az Önkormányzat melegedő helyet biztosít a szociális intézmény dolgozóinak segítségével ügyeleti rendszerben a lakosok számára a helyi szociális intézményben (5361 Tiszaigar, Rákóczi Ferenc utca 26.)

A melegedő ügyeleti ideje:

2017.01.06. Péntek

2017.01.07. Szombat

2017.01.08. Vasárnap

Kérem, amennyiben ingatlanán a fűtés ebben az időszakban nem megoldott és melegedni szeretne, jelezze az ügyeleti telefonszámon elérhető munkatársnak: +36(20)437-7789

Tiszaigar, 2017. január 5.

Szilágyi László sk.
polgármester

A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről

Ki sepri a kéményt?

A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg a kéményseprés.

Mikor jön a kéményseprő?

A lakossági sormunka nincs összefüggésben a fűtési időszakkal. A kéményseprők ütemterv alapján érintik az egyes települések utcáit. Ez gázüzemű és zárt égésterű tüzelő- és fűtőeszközök esetén kétévente, minden egyéb fűtőberendezés esetében évente történik meg.

Mennyibe kerül a kéményseprés?

A lakossági sormunka ingyenes. Nem csak ott, ahol a katasztrófavédelem végzi, hanem mindenhol. A kéményseprő 15 nappal a sormunka előtt a postaládába dob egy értesítőt. Ha a  megadott időpontban nem találja otthon a kéménytulajdonost, újabb időpontról hagy értesítést. Ha a sormunkát a kéményseprő a második időpontban sem tudja elvégezni, akkor a kéménytulajdonosnak 30 napon belül egyeztetnie kell egy új, közös időpontot, amikor elvégezhető a sormunka. A harmadik, közösen egyeztetett időpontban elvégzett munkáért már ki kell fizetni a kiszállási díjat (körülbelül 500 forint), de nem készpénzben, hanem csekken, vagy átutalással. Soha ne adjon készpénzt a katasztrófavédelem kéményseprőinek!

Mi tartozik bele az ingyenes sormunkába?

A sormunka magában foglalja a kémény és az összekötő elem ellenőrzését, tisztítását, a levegő-utánpótlás ellenőrzését és az ezt befolyásoló műszaki berendezések okozta hatások vizsgálatát, továbbá az égéstermék paramétereinek ellenőrzését, illetve ahol elő van írva, ott a szén-monoxid-érzékelő működőképességének ellenőrzését is. A sormunkába nem tartozó munkákért, valamint a két sormunka között megrendelt kéményellenőrzésért fizetni kell.

Hogyan lehet a szolgáltatást megrendelni?

Van lehetőség arra, hogy valaki kéményseprést rendeljen a kötelező és ingyenes sormunkán túl is. Az ügyfélszolgálat elérhető a 1818-as telefonszámon, azon belül a 9-es, majd az 1-es menüpontot kell választani. Hétfőnként 8.00-20.00-óráig, a többi hétköznapon pedig 8.00-14.00-óráig érhető el. További információkat talál a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu
weboldalon.

Kint járt a kéményseprő, de nem tisztította ki a kéményt

Előfordulhat, hogy a kémény állapota nem indokol tisztítást, olyan viszont nem történhet meg, hogy a kéményseprő semmilyen mérést nem végez a kémény ellenőrzése során. Ha valaki ilyet tapasztalna, kérjük, jelezze ezt ügyfélszolgálatunkon. Ugyancsak jelezzék, ha a kéményseprő készpénzt fogad el.

kéményseprők